Irodalomtörténész, kritikus. 1971-től az irodalomtudomány kandidátusa, 1986-tól (posztumusz) doktora. Tanulmányait Debrecenben végezte magyar–történelem–francia szakon. 1956. jan. 1-tıl 1957. szept. 30-ig, majd 1960. jún. 1-tıl 1983. okt. 29-ig az MIA ITI tudományos munkatársa, osztályvezetıje. 1957–1960 között a Magvetı Könyvkiadó irodalmi vezetıje volt. 1963–1972-ig belsı munkatársként dolgozott a „régi Kritikánál”.

BODNÁR GYÖRGY (1927-2008)

Bodnár György irodalomtörténész, kritikus. az irodalomtudomány kandidátusa (1971), az MTA Doktora (1987), egyetemi tanár. 1947-tıl 1950-ig, annak megszüntetéséig az Eötvös Collegium tagja, közben a budapesti tudományegyetem hallgatója 1952-ig. 1957-ben a Magvetı Könyvkiadó irodalmi vezetıje volt, amelyrıl három hónap után lemondott. Lemondása után 1957. október 1-jétıl az MTA ITI munkatársa tudományos kutatóként, majd 1965-tıl osztályvezetıi, fıosztályvezetıi, 1985-tıl igazgatóhelyettesi beosztásban, 1992-tıl 1997-ig igazgatóként. Az ELTE docense 1965-tıl, 1997-ben nyugállományba helyezték. 2001-tıl haláláig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa. Számos szakmai kollégium és társadalmi szervezet tagja vagy vezetıje (OTKA, Országos Doktori Tanács, Magyar Akkreditációs Bizottság stb.), valamint különbözı akadémiai testületek tagja (MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztálya tanácskozó tagja 1973-tól, MTA Elnökség tagja 1994-tıl, MTA Irodalomtudományi Bizottság tagja, késıbb elnöke 1976-tól). Főbb művei közé tartoznak Juhász Ferencről és Kaffka Margitról szóló monográfiái, s a huszadik századelőt valamint a kortárs irodalmat áttekintő öt tanulmánykötete.

 

 

 

 

BONYHAI GÁBOR (1941-1996)

Tanulmányait a Szegedi Egyetemen végezte magyar-német szakon, 1966-ban Thomas Mann-dolgozatával megszerezte az egyetemi doktori címet, majd az egyetem könyvtárában kapott állást. 1967. január 1.jén került az MTA (akkor) Irodalomtörténeti Intézetébe, az Irodalomelméleti Osztály segédmunkatársaként. Többször végzett kutatómunkát hosszabb-rövidebb ideig az NDK-ban, 1968-ban pedig a Lomonoszov Egyetem aspiránsa lett, disszertációját Thomas Mann alkotói módszerének problémái címmel védte meg. Bernáth Árpáddal és a fiatalon meghalt Kanyó Zoltánnal együtt Halász Előd legtehetségesebb tanítványai közé tartozott. Pályája második felébeni filozófiával, német filológiával, logikával, strukturalizmussal és tudományelmélettel, majd szemiotikával foglalkozott. Roman Ingarden hatására kezdte tanulmányozni a strukturális és hermeneutikai hagyományokat ötvöző fenomenológiai irodalomelméletet, majd a heideggeri lételmélet és a gadameri filozófiai hermeneutikát. Ő fordította le Hans Georg Gadamer két alapművét, az Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata és A szép aktualitása. című munkáját, valamint Nikolai Hermann Esztétika című művét.

ECKHARDT SÁNDOR (1890-1969)

Irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1942, ig. 1946, r. 1947–49), az irodalomtudományok doktora (1955), az 1945-tıl az Eötvös Collegium francianyelv-tanára, 1928-tól 1958-ig a budapesti egyetem franciatanára, az elsı francia–magyar szótár készítıje (1938). Sıtér István igazgatói kinevezéséig (aki addig csak az Intézeti Tanács vezetıje volt) az MTA ITI elsı igazgatója 1957. június 1-jéig.

KISS FERENC (1928-1999)

Irodalomtörténész, kritikus. Az irodalomtudomány kandidátusa 1978. Az MTA ITI tudományos munkatársa 1962. ápr. 1-tıl 1983. aug. 31-ig. A Debreceni EGyetemen szerzett diplomát, majd 1957-ig ugyanott Barta János aspiránsa volt. 1957-től 1962-ig az ELTE magyar tanszékein volt segédmunkatárs, innen került az MTA Irodalomtörténeti Intézetébe.Részt vett az irodalomtöténeti kézikönyv munkálataiban, foglalkozott Kosztolányi Dezső életművével, a fontosabb kötetei közé tartozik Az érett Kosztolányi című monográfiája (1979), "Fölrepülni rajban" (1984) és az Interferenciák (1984) cmű tanulmánykötetei.

KLANICZAY TIBOR (1923-1992)

Irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1979). 1945-ben Eötvös-kollégistaként magyar–olasz szakos diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarán, majd Horváth János tanítványaként 1947-ben bölcsészdoktor lett. Budapesten és külföldön (a párizsi Sorbonne és a római La Sapienza egyetemeken) oktatta a magyar nyelvet és a régi magyar irodalmat. 1950 és 1955 között (és az MTA I. Osztálya szaktitkáraként) az MTA Irodalomtudományi Intézete létrehozásának egyik fő szervezője, melynek 1956. január 1-jétıl igazgatóhelyettese, majd 1984-tıl 1992-ig, haláláig igazgatója volt. Számos külföldi egyetem és akadémia egyetemi professzora vagy tiszteletbeli tagja volt. Vezetıi megbízatása mellett 1972–1981 között Varjas Bélával közösen ellátta az Intézet Reneszánsz Osztályának vezetését is, melyet halála után utódja, Jankovics József, az MTA ITI jelenlegi igazgatóhelyettese vett át. Klaniczay Tibornak egykori intézete, az MTA Irodalomtudományi Intézet falain belül 1997-ben emléktáblát állított, majd 2002-ben megalapította a róla elnevezett irodalomtörténész-díjat. Igen gazdag életművébe tartoznak a Zrínyi-kutatás kötetei, a reneszánszról, a barokkról, a humanizmusról valamint Mátyás koráról szóló monográfiái és tanulmánykötetei.

 

 

 

LUKÁCSY SÁNDOR (1923-2001)

Irodalomtörténész, író, az irodalomtudományok kandidátusa (1968). 1944–45-ben a fegyveres ellenállási mozgalom tagja. 1945-ben a Budapesti Egyetemen magyar–francia szakos oklevelet szerzett; Eötvös-kollégista volt. 1945-ben közreműködött a Valóság c. folyóirat megalapításában, melynek 1947–49 között felelős szerkesztője. 1946–47-ben a Szikra Könyvkiadó lektora. 1948-ban az Országos Könyvhivatalban, 1949–51 között a Népművelési Minisztériumban dolgozott. 1951–56 között szabadúszó író. 1956-ban az Életképek című – meg nem jelent – folyóirat szerkesztője. Az ötvenhatos forradalomban való részvétele miatt 1960-ig nem publikálhatott. 1962–88 között az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, majd osztályvezetője volt. 1989-ben nyugdíjba vonult.Fő érdeklődési területe a 18–19. század fordulójának és a reformkornak az irodalma, s állandó vendége volt a televízió Lyukasóra c. irodalmi műsorának.

 

 

 

SŐTÉR ISTVÁN (1913-1988)

1931-1935 között végzett a budapesti Eötvös Collegium tagja, francia–magyar–német szakon. 1935-1936 között a párizsi École Normale Supérieure ösztöndíjasa volt. 1936-ban az Eötvös Collegium francia előadója és könyvtárosa volt. 1936-1939 között a budapesti Egyetemi Könyvtár tisztviselője; 1939-1945 között közgazdasági pályán működött (a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara előadója, majd meghívásra a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének titkára). 1945-ben a Teleki Pál Tudományos Intézet tanára, majd 1946. augusztus 1-jétől a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium X. főosztályának helyettes vezetője, 1947. június 1-jétől vezetője. 1948-1952 között a szegedi egyetem tanára, 1952-től az 1960-as évek végéig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1953-1956, 1963-1966 között rektora volt. 1956-ban oktatásügyi-miniszter helyettesként dolgozott. 1957-1983 között, nyugállományba vonulásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója volt, ehhez kapcsolódóan az 1974-ben indított Literatura című irodalomelméleti folyóirat első szerkesztőjeként (1974-1985) is működött. 1960-1969 között a Magyar PEN Club elnöke, 1970-1973 között az International Comparative Literature Association (AILC) elnöke, a Sorbonne doktora, a francia Ordre des Arts et des Lettres kitüntetettje. Főszerkesztője volt a Magyar irodalom története című könyvsorozatnak, számos magyar- és világirodalmi tanulmánykötete mellett esszéi, elbeszélései, drámája és regényei, valamint műfordításai jelentek meg.